A XIX. században a jamaicai népzenéből kifejlődött a mento, amely az európai tonális és funkciós rendszert illesztette be az afrikai és afro-karibi eredetű ritmusok közé. Az európai hangszerek megjelenése hatással volt a fekete lakosságra is, akiknek többször nyílt alkalmuk a zenélésre. A tehetségesebb rabszolgák uraik házában, azok hangszerein is játszhattak, így az 1834-es felszabadulás után a jamaicaiak jelentős része ismert európai hangszereket. A mento-hangzásra a gitár, a banjo, a rumba-box és különböző ütő- (maracas, tikfa) és házi készítésű fafúvós hangszerek (szaxofon, bambuszfurulya, klarinét) voltak jellemzőek. A kubai rumba-box játszotta a basszust, a gitár, majd később a zongora a harmóniákat, és a tetején banjo, a klarinét és a fúvósok vitték a dallamot. A banjo, ugyan nem szerepel a későbbi jamaikai zenékben, pengetéstechnikája viszont a reggae gitárjáték fontos eleme lett, ahogyan a mento-gitározás dupla off-beat-es kísérete is. Az egyedi, házi készítésű hangszerek hangja is jellemző volt a mento-ban. Sugar Belly, a stílus egyik legfontosabb képviselője saját maga által kartonból és ónból épített bambusz-szaxofonjával lett híres. Az akusztikus hangzású zenében, melyet gyakran neveztek jamaicai country-nak, az afrikai ritmusok, a dobok és a felhívás-válasz-motívum ugyanúgy jelen voltak, mint az európai tonális és funkciós rend, amely főleg a XIX. században, Franciaországban kialakult, majd Angliába és a brit gyarmatokra is elterjedő quadrille-táncon és zenei stíluson keresztül jött a szigetre. Meghatározó volt a mento-ban a gitár kísérete, amely a folyamatos nyolcados akkord-pengetésből elhagyja az egyeket. A dalszövegek általában a mindennapi életről szóltak, gyakori témák voltak a gyümölcsök, az ételreceptek, a városi és falusi történések, gyakran vicces formában. Ezek mellett előfordultak társadalmi problémákkal foglalkozó és a jamaikai népdalokból táplálkozó szövegek is. Az első nyomtatott mento-szövegek a Slim and Slam előadópáros repertoárjából jelentek meg.

A mento az 1920-as évekig népzeneként élt és funkcionált, ekkor azonban többek között az Amerikában frissen született jazz hatására kissé átalakult, urbanizálódott. Az úgynevezett városi mento nyerssége tompult a népi mento-hoz képest, új hangszerek jöttek az amerikai rhythm and blues hatására a népi hangszerek helyett és a jazzes tánczenei elemek is nagyobb hangsúlyt kaptak. A kifinomultabb városi mento kubai (pl. son clave) és trinidadi stílusjegyekkel is bővült.

A mento-zene története és fejlődése szorosan összefügg a calypso-éval, ami Trinidadon alakult ki, hasonló körülmények között, az afro-karibi ritmusok, a spanyol és a francia trubadúrzene keverékéből. A gyarmatosító franciák karneválokat tartottak a szigeten, melyeken calypso versenyeket rendeztek, így a műfaj nagy népszerűségre tett szert. A calypso emellett hírek terjesztésére is szolgált, és bár a dalok politikai tartalma folyamatos vitákat kavart, a sziget lakói megbízható hírforrásnak tartották a szövegeket.

A trinidadi stílusra a jazzhez hasonló hangszerelés jellemző, trombita, pozan, klarinét szaxofon illetve gitár, zongora és karibi ütőhangszerek határozták meg a calypso zenekarok hangzását. Dallamvilága a mento-hoz nagyon hasonló, a fúvóshangszerelések viszont összetettebbek voltak, gyakran fúvóskórus játszotta a témákat, a korai jazz-felvételeken hallható kollektív téma-variációkra épülő improvizációval.

A calypso és a mento közti különbség vizsgálata nem egyszerű, hiszen a két sziget között igen gyakori volt a zenészek keveredése (a két brit gyarmat közötti 1800 km-es távolság ellenére is), így a zenei hatások is keveredtek, aminek következtében nehéz szétválasztani a stílusjegyeket. Ezen kívül a felvételek sem minden esetben mutatnak egyértelmű utat, hiszen míg az első calypso-jazz felvétel 1912-ből származik, mento-t csupán az 50-es évek elején kezdtek rögzíteni. A felvételek alapján figyelemre méltó különbség, hogy a mento-dalok szinte csak dúr hangnemben szólnak, míg a calypsoban többször találkozunk moll alaphangnemekkel. Mindkét stílus az európai funkciós és tonális rendet használva, a legegyszerűbb fő-, többnyire I,V, vagy I, IV, V fokok variációiból áll, ahol a tonikán többször szerepel a nagy hatos színezőhang vagy kiterjesztés, és a dominánson is előfordul helyenként az V7 (öt szeptim). Az egyik leghíresebb jamaicai mento-, calypso-, rhythm and blues- és ska-előadó, Laurel Aitken szerint a két stílus teljesen ugyanaz, csak a mento gyorsabb. A felvételeket hallgatva megállapíthatjuk, hogy a mento és calypso zenék tempója 150-220 bpm között mozog. Bár Aitken leírását a felvételek nem erősítik meg, ennek az lehet az oka, hogy mire lehetőség adódott a felvételek készítésére (1912, illetve 1951) a két műfaj már olyan erősen egymásba fonódott, hogy addigra az Aitken által említett tempo-különbségek eltűntek. Folyt. köv.


 


 

Szerző: benkodavidjanos  2010.04.23. 17:13 2 komment

Címkék: afrika jamaica calypso népzene trinidad mento

A bejegyzés trackback címe:

https://reggaejazz.blog.hu/api/trackback/id/tr691945952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yaaman 2010.04.24. 16:54:40

Greetings Man! Egy olvasód biztosan van, hiánypótlóak az írásaid, szóval köszönet érte és csak így tovább. Big things a gwaan!