A 40-es évek végén, az 50-es évek elején kezdett kialakulni Jamaicában a sound system-kultúra. A szegényebb jamaicai lakosoknak nem volt pénzük rádióra, sem lemezekre és koncertekre, így az utcai sound systemekből, azaz teherautókra erősített, házi készítésű, festett hangfalakból hallgatták a legújabb rhythm and blues zenéket, melyeket Duke Reid és Coxsone Dodd válogattak. A kedvencek ekkoriban az rhythm and blues-ban Louis Jordan, Bill Doggett és Rosco Gordon voltak, afro-kubai zenében Perez Prado, Machito és Mario Bauza, swingben Basie, Ellington, Louis Prima és Lionel Hampton, bebopban Charlie Parker, Dizzy Gillespie és Harold Land, énekes jazzben Billy Eckstine és Sarah Vaughan és a mento-calypso-ban Lord Flea és Count Lasher. E műfajok között a 40-es években kialakult afro-amerikai stílus, a rhythm and blues volt a legnépszerűbb. A selectorok (a dj-k előfutárai) többször utaztak Amerikába, hogy beszerezzék a sound systemük számára a legjobb, legfrissebb lemezeket. Az ötvenes évek végére változott a tengeren túli divat, a fő irányvonal a rock and roll lett, amit azonban a jamaicai közönség nem szeretett, és továbbra is új rhythm and blues slágerekre voltak éhesek. Clement „Coxsone” Dodd ezért úgy döntött, hogy elkészíti saját, jamaicai rhythm and blues-felvételeit, jamaicai zenészekkel, megpróbálva leutánozni a népszerű amerikai stílust. Kibérelte a Federal Recording Studio-t és helyi jazz zenészekkel, Ernest Ranglin gitárossal, Cluett Johnson bőgőssel, Aubrey Adams és Cecil Lloyd zongoristákkal, Rico Rodriguez pozanossal és Baba Brooks trombitással, Lloyd Knibb dobossal és Roland Alphonso szaxofonossal elkészítették a jamaicai rhythm and blues-t, amelyet a felvételt követően máris lemezre nyomtak és a sound systemeken hatalmas sikerrel játszottak. Prince Buster, King Edwards és Duke Reid szintén elkészítették saját felvételeiket és az 50es évek végén megszületett a rhythm and blues-, a mento-, a calypso- és a jazz- hatások kereszttűzében a ska-zene.

       A ska 120-130 bpm tempójú, a rhythm and blues triolás off-beat felütéseit gitárral, zongorával és gyakran fúvósokkal (főleg pozannal) megerősítő, walking bass-alapú zene. Dobritmusa a jazz, az afrikai burru- és a jamaicai nyabinghi rastafari-stílusok sajátos ötvözete, melyet Count Ossie dobjátékát dobszerelésre (lábcin, pergő, lábdob) átültetve Lloyd Knibb, a Skatalites dobosa talált ki. A dobkíséretnek központi szerepe van a ska-ban, hiszen lüktetését főleg a dob különbözteti meg a rhythm and blues-tól, és teszi egyedülállóvá. A lábcin nyolcados játékában a negyedik és a nyolcadik nyolcadot, azaz a jazzben is kiemelkedő fontosságú kettőt és négyet hangsúlyozza. A korai ska sok hasonlóságot mutat a jazz-zel. Több instrumentális darab van, melyek a téma-szóló-téma-szerkezetet követik, hasonlóan a jazz-felvételekhez. A hangszeres szólókat jamaicai jazz zenészek játsszák, és bár igyekeznek a zene táncolhatóságát nem megtörni, a szólóik egyértelműen jazz gyökerűek. Az első ska felvételeket 1959-60 körül készítették, míg a műfaj alapvetéseit jelentő, kiforrottabb lemezek a 60-as évek elején, közepén készültek, mint például Don Drummond 1964-es Jazz-Ska Attack című, vagy a Skatalites ugyanez évi Ska-Authentic című albuma. A ska iránti lelkesedés Jamaicában a kezdetektől fogva óriási volt, és ezt csak erősítette a sziget 1962-es függetlenné válása, melyet Derrick Morgan Forward March című, és a Skatalites Freedom Sounds című szerzeménye is ünnepelt. A ska 1964-ben lett világhírű, amikor a jamaicai Millie Small Londonban felénekelte az 1956-os My Boy Lollipop című rhythm and blues dalt, melyet Ernest Ranglin hangszerelt újra. A stílust ez a dal ismertette meg a világgal, a lemezből 600.000 darab fogyott. Jamaicában is jó üzlet lett a ska a 60-as évek közepén több kiadó is létrejött, legkiemelkedőbbek voltak a Studio One és a WIRL Records, melyek olyan producerekkel dolgoztak, mint Duke Reid, Prince Buster, és Clement „Coxsone” Dodd. A hangtechnika fejlődése és a többsávos felvétel megjelenése lehetővé tette a producereknek, hogy a hangzással kísérletezzenek és sokkal jobb minőségű felvételek születhettek, mint a fonográfos technikával. Mivel Jamaica függetlenné válásakor nem csatlakozott a berni konvencióhoz (csak 1994-ben), mely a dalszerzők jogait védte nemzetközi szinten, számtalan feldolgozás született, és népszerű amerikai és angol slágereket hangszereltek át ska-ba, a dalok címeit is megváltoztatva. Így több olyan ska-felvétel született, ami popzenei hatásokat is hordozott, inkább a pop-dalok verséből és refrénből álló szerkezetét követte a jazzes téma-szóló-téma helyett. Ez megmutatkozott az 1964-es New York-i világkiállításon, ahol a populáris hozzáállású Byron Lee & the Dragonaries Jimmy Cliff-fel és Millie Small-lal mutathatta be a ska-zenét, mint Jamaica új zenéjét a nagyközönségnek, az autentikus Skatalites helyett. folyt. köv.

 

 

 

 

Szerző: benkodavidjanos  2010.05.02. 13:09 Szólj hozzá!

Címkék: ska blues and dob sound lee system skatalites rhythm count small lloyd byron coxsone millie dragonaires nyabinghi ossie knibb

A bejegyzés trackback címe:

https://reggaejazz.blog.hu/api/trackback/id/tr131968405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.