Karibi hatások az amerikai jazzben
A jazz hatása a jamaicai zenékre kétségbevonhatatlan. Herbie Miller kulturtörténész Syncopated Rhythms: Jazz and Caribbean Culture című munkájában azonban ezt továbbgondolva igen érdekes feltevés köré építi kutatását. A dolgozat központjában az amerikai zenészek karibi, főleg jamaicai gyökerei, és identitásuk áll. Sonny Rollins, Randy Weston, Wynton Kelly, Duke Ellington és az amerikai fekete közösségek karibi kötődéseinek, kapcsolatainak vizsgálata arra enged következtetni, hogy az amerikai és jamaicai zenei kapcsolatok korántsem egyoldalúak. A karibi szigetekről tömegével szállítottak rabszolgákat a keleti partra, és a jazz szülővárosának, New Orleans-nak is kivételesen nagy számú karibi származású közössége volt, ezért nem meglepő, hogy a jamaicai és más karibi kultúrák hatása igen erős volt a jazz születésénél. A rabszolgaság alatt a karibi és az afroamerikai kultúrák összefonódtak, a XVIII. század első felében a New York-i kereskedelem Manhattantől a Karib-térség angol gyarmataiig folyt, ahonnan a New York-i rabszolgák 80%-a érkezett. A fekete közösségek erős kulturális hatással voltak egymásra, hiszen számukra a zene és a tánc, a ring shoutok, az ancestral worshipek, a field hollerek a szabadságot jelképezték. Az afro-amerikai kultúrára nagy hatással volt az afro-karibi kultúra és identitás. Szökött rabszolgákról szóló amerikai újsághirdetések bizonyítják, hogy a jamaicai születésűek sokan zenéhez (természetesen jamaicai) is értettek, ami növelte az „értéküket”. A New Orleans-i fekete közösség kötődése a karibi gyökereihez a jazz kialakulásánál is jelen volt. A karibi zenéhez is értő jazz muzsikusok keresettebbek voltak. A jazz egyik előfutárjának, a ragtime-nak is vannak érezhető karibi, főleg mento-calypo-s hatásai, például az Original Tuxedo Rag és a West Indies Blues közötti dallami, harmóniai és hangszerelésbeli hasonlóságok, melyekről a calypso és a New Orleans-i jazz kapcsolatánál már említést tettem. Sidney Bechet, New Orleans-i szaxofonos például készített calypso-felvételeket Bob Wilburral és Duke of Ironnal is és a Haitian Orchestrába is játszott Willie the Lion Smith-szel. Professor Longhair, a saját játékát a rumba, calypso és mambo keverékeként írta le.
A Henry Minton, jamaicai születésű tenorszaxofonos által 1938-ban, a Harlem-negyedben alapított Minton's Playhouse szerepe a modern jazz kialakulásában közismert. A korai 40-es években többek között Thelonius Monk, Kenny Clarke, Mary Lou Williams, Dizzy Gillespie, Charlie Christian majd Charlie Parker műhelymunkáinak és nyilvános próbáinak adott helyt a főleg karibi származású és örökségű, feketék lakta negyedben álló klub. Nem meglepő, hogy az amerikai jazz-zenészek szerzeményeiben és zenéjében is sok a karibi utalás és hatás. Charlie Parker Barbados, Estraleta, My Little Suede Shoes szerzeményei és a Sly Mongoose című jamaicai mento dal feldolgozása mind a karibi hatást mutatják. Dizzy Gillespie, az afro-kubai jazz úttörőjének big bandjében több karibi zenészt foglalkoztatott és az 1965-ös Jambo Caribe című albumán közvetlenül tiszteleg a trinidadi és más karibi zenék előtt.
Sonny Rollinsnak, a modern jazz egyik meghatározó tenorszaxofonosának szintén jamaicai és karibi gyökerei voltak. Ezt jelzik a Hold ’em Joe (mento dal), Brown Skin Gal, Don't Stop the Carnival, Everywhere calypso című számai és a St. Thomas című calypso-népdal feldolgozása is, mely édesanyja szülőhelyének nevét viseli. Rollins gyermekkorában sok calypsot hallgatott és ismerte a nevesebb előadókat is: Macbeth the Great-et, Duke of Iront, Attila the Hunt, Gerald Clarke-ot.
Wynton Kelly zongorista szülei is karibi születésűek, sőt valószínűsíthető, hogy 1931-ben ő is Jamaicában született. Édesapja Kingstoni, édesanyja trinidadi volt, tehát erős karibi miliőben nőtt fel, miután Brooklynba költöztek. Kelly rhythm and blues zenekarokban kezdte pályafutását, ahol a calypso is gyakran előfordult. A 40-es évek közepére nagy népszerűségre tett szert a calypso Amerikában, amikor Ray Nathan zenekarával, Leonard Gaskin, Ray Abrams és Wynton Kelly négy hónapos karibi turnéra mentek. Kellyt többek között karibi származása miatt választották a zenekarba. Játszottak Grenadában, Trinidadon, Guyanán, Barbados-on, Jamaicán, Kubában, Mexikóban és Brazíliában.
Kelly unokatestvére Randy Weston, aki szintén karibi származású zongorista. Weston panamai édesapja garveyista volt, így erős afrikai identitás alakult ki benne, mely az 1960-as Uhuru Afrika című lemezén központi szerepet kap és a jazzről alkotott kétszavas definíciójában is megmutatkozik: „afrikai ritmusok”. Weston 1973-ban látta a Count Ossie vezette, Mystic Revelation of Rastafari nevű jamaicai nyabinghi dob-zenekart, és meg is hívta őket a Newport Jazz Fesztiválra, ahová végül is vízum hiányában nem tudtak elmenni.
Duke Ellington, a jazz hangszerelés és zeneszerzés egyik legfontosabb képviselője is igen fontosnak tartotta a karibi örökséget, melyet az A Drum is a Woman és a West Indian Dance című művében is idéz. Nat King Cole, a populáris jazz vezető énekes-zongoristájának is volt egy Calypso Blues című száma, sőt közös felvételt is készített a mento-calypso sztárral, Harry Belafonte-vel (Mama Look a Boo boo). Louis Armstrong 1956-os, a High Society című filmhez írt zenéjében is egyértelmű a mento-calypso hatás.
Az amerikai-karibi köteléket a zenén kívül a feketék jogaiért folyó küzdelem is erősítette. A Marcus Garvey által 1914-ben alapított UNIA az egyik legelső fekete polgárjogi szervezet volt. A jamaicai származású, emberjogi aktivista követői között szép számmal találkozunk a jazz fontos alakjaival. Fats Waller például a Jamaica Jazzers nevű zenekarral turnézott Garvey-val, és az UNIA tagjai voltak Fletcher Henderson és Coleman Hawkins is. Duke Ellington írja Music is my mistress című könyvében, hogy a bebop Marcus Garvey eszmeiségének kiterjesztése a modern zenére.
