Nem jellemző a zenetörténeti stílusokra, hogy pontos évszámokkal jelezhető a születésük. Ez az 1966-ban keletkezett rocksteady-vel másképp van. Ebben az évben Jamaicán különösen meleg volt a nyár, és a sound systemeken le kellett lassítani a ska felvételeket, hogy tovább bírja a közönség a táncot. Gladstone Anderson zongorista szerint Lynn Taitt, trinidadi születésű gitáros játszotta a legnagyobb közvetlen szerepet a rocksteady kialakulásában, egy stúdiófelvétel alkalmával. A többi stílusalakító zenész között volt Jackie Mittoo billentyűs, Tommy McCook szaxofonos, Winston Grennan dobos, Jackie Jackson basszusgitáros. A stílus, mely a nevét Alton Ellis Rock Steady című száma után kapta, nemcsak tempójában különbözik a ska-tól. Jóval nagyobb szerepet kap benne, az eddigi walking bass helyett hangsúlyeltolásos dallamokat játszó basszusgitár. Új hangszerelési megoldás a basszusgitár szólamot egy oktávval feljebb megerősítő plusz gitár szólama és az egyre gyakoribb, pumpáló ritmikát játszó Hammond-orgona. A rocksteady dallamosabb, ének-központúbb lesz, mint elődje, főleg az amerikai soul hatásai érződnek rajta. Ez a ska-nál még jobb terepet biztosít az olyan, úgynevezett vocal harmony group-ok (többszólamú énekszekciók) kibontakozásához, mint a Gaylads, a Kingstonians, a Techniques, a Jamaicans és a már említett Paragons, Pioneers, Melodians, és Maytals. A rocksteady dalszövegei a szerelem és a jamaicai alsó-középosztály beli rudeboyok kultúrájának tematikája köré íródnak. A műfaj Angliába is hamar eljut és Desmond Dekker által rendkívül népszerű lesz.
A jamaicai zeneipar rohamos fejlődése egyre több zenésznek tette lehetővé a felvételek készítését a 60-as évek második felében. Nagy népszerűségnek örvendett a Toots and the Maytals, mely 54-46 That's my number című slágerében az afrikai call-response elem köszön vissza. A Maytals zenéjében érezhető az amerikai funk zene hatása is, például a Funky Kingston című dalban.
A rocksteady hullám egészen rövid ideig, 1968-ig tartott, amikor a még lassabb reggae kezdte átvenni a műfaj helyét. Az 1968-1972-ig tartó átmeneti korszak fontos zenéje volt az úgynevezett early reggae, vagy skinhead reggae. Ez a zenei stílus a rocksteady tempójánál lassabb, de sűrűbb, ritmikusabb zene volt. Az eddig nyolcados lüktetés tizenhatodosra változott, amelyek gyakran swingesen lüktettek. A gitárok felütései minden negyed második, harmadik és negyedik tizenhatodára estek, kihagyva az egyeket. Előtérbe került a Hammond-orgona pumpáló, gitárt erősítő játéka. A dob játéka is sűrűbb lett, a lábcin folyamatosan hozta a tizenhatodokat. A basszusgitár hangszíne még mélyebb lett, több sub-basszus-tartományt emeltek ki.
A rocksteady és early reggae műfajok alakulásában meghatározó szerep jutott Lynn Taitt és Ernest Ranglin gitárosoknak, Jackie Mittoo és Winston Wright billentyűsöknek, akik játékán érződik, hogy az early reggae-hez közel álló funk zene is eljutott Jamaicára.
A jamaicai felvételek Angliában kifejtett hatása nemcsak a populáris zenei szcénában volt meghatározó. Az early reggae köré alakult egy szubkultúra, jamaicai bevándorlókból és helyi munkásosztálybeli fiatalokból, akik lelkesen hallgatták John Holt, az Upsetters, Derrick Morgan, a Pioneers, a Harry J Allstars és a Maytals felvételeit. Skinhead-eknek nevezték magukat, és stílusukat skinhead reggae-nek. Meghatározó angol előadó lett Mr. Symarip (Roy Ellis), aki tradícionális jamaicai zenét játszott.
