Jamaica a Karib-térség harmadik legnagyobb szigete, mintegy 11000 km2, nevét az őslakos indiánoktól kapta, Xamayca jelentése az erdő és víz földje. Columbus 1494-es partaszállásáig a szigetet arawakok és tainok lakják, akik a kolonizáció áldozatai lesznek. A spanyolok 1517-ben kezdtek rabszolgákat szállítani a szigetre, így az 1655-ös angol hódítás idejében Jamaica lakosságának már ¼ része afrikai volt. Az angolok a XVIII. században több mint 600.000 rabszolgát szállítanak a szigetre Afrikából, embertelen körülmények között, hogy cukor- és kávétermesztésre kényszerítsék őket. Jamaica a XIX. századra a világ vezető cukor exportőre lett. 1807-ben betiltották a rabszolgaimportot majd 1834-ben a rabszolgaság intézményét is, ami a lakosság közel 90%-ának jelentette a felszabadulást.
1866-ban koronagyarmattá lesz Jamaica, majd nemsokkal ezután részleges önkormányzatot kap. 1872-ban Kingston lesz a főváros, ekkor már a banánkereskedelem az ipar legfontosabb mozgatója. Az 1930-as években többpártrendszer alakul ki a gazdasági válság hatására. A teljes függetlenséget a sziget 1962-ben nyeri el.
Zenei örökség:
A több százezer nyugat afrikai – főleg ghánai, nigériai, kongói és angolai – rabszolgával együtt az afrikai zene is Jamaicába érkezett a XVI. században. Legnagyobb számban a ghánai ashantik és fantik, illetve a nigériai ibók és yorubák voltak. Zenéjük, melynek két legalapvetőbb megnyilvánulási formája a vokális, énekes forma és a tapsolás volt sok dologban különbözött az európai rabszolgakereskedők által hallott zenéktől. Lejegyzetlen, szájhagyomány útján terjedő zenéről lévén szó, az improvizáció legtöbbször megkerülhetetlen eleme volt az előadásoknak, melyek többnyire a népzenékhez hasonlóan alkalomszerűek voltak és társadalmi, közösségi funkcióval bírtak. A szólista és a kórus közötti párbeszéd, a felhívás-válasz forma (call-answer) jellegzetes ismertetőjegye volt a ritmusközpontú nyugat-afrikai zenéknek. Lényeges különbség továbbá az európai zenével összehasonlítva a nem temperált skálák és az egy dalon belül akár többször is változó metrum gyakori használata. A legfontosabb hangszer az afrikai zenében az énekhangon és a tapsoláson kívül a dob, mely az ashantik szerint Isten hangja és egy
Kokokyinaka nevű madár – a dobosok totemállata – hangja után tanultak meg dobolni. A dob nem csupán központi szerepet tölt be a zenében, hanem a spirituális világ megismeréséhez is közelebb visz. A kongói hagyományokból táplálkozó, de már Jamaicában kialakult „kumina” egy olyan kulturális forma, mely vallást, zenét és táncot is magába foglal és melyben fontos szerep hárul a vezető dobosra. A kumina is szerepet játszott abban, hogy az afrikai hagyományok egy része generációkon keresztül fennmaradt, a zenét sokszor a túlélést segítő eszközként használó jamaicaiak között. A rabszolgaimportot tiltó 1807-es törvény következtében a kapcsolat Afrikával az 1800-as évek elején teljesen megszakadt, ami azt eredményezte, hogy a XIX. század végére már jamaicai születésűek alkották az ország népességének döntő többségét. Ekkor már a jamaicai identitás szerves részévé vált a gyarmattartó angolok és hittérítők által képviselt európai kultúra és zene is. Egy 1907-es jamaicai népdalgyűjteményben szereplő dalokban nagyrészt az angol mondókák, énekek hatása érvényesül. Walter Jekyll angol zenekutató Jamaican Song and Story című könyvében négy csoportra bontja a jamaicai népdalokat: annancy stories (gyermekdalok (annansi pókot jelent ashanti nyelven)), ring shouts(körtánc), digging sing(munkadalok) és dancing tunes (táncdalok). Ezekben - bár a hangsúlyeltolás, a páratlan ütemmutató, és a páratlan ütemszámú periódusok egyértelműen jelzik afrikai hatást - az európai zenei stílusjegyek fölénye figyelhető meg. Dalszövegeik is egy angol alapú nyelven, a jamaicai patois nyelven szólalnak meg.
